Egyik kedves sünimentő írta levélben, hogy sajnos egy sünikét nem sikerült megmentenie, szerető-féltő gondoskodása ellenére sem...

Az út örökké megy tovább,

Szirtek fölött és fák alatt,

Nap nem járta barlangon át,

Fürge folyók mentén halad,

Halad havon, mit tél szitált,

Virágok közt a nyári réten,

Pázsiton át és kövön át,

Hold sütötte hegyek tövében.

 

Az út örökké megy tovább,

Felhők alatt és hold alatt,

De bármily messze tért, a láb

Végül hazafelé halad.

S a szem, mely lángot és csatát

Látott kőtermek mélyiben,

A régi, ismert mezőkön át

Füvön, fán, dombon elpihen.

 

(J.R.R. Tolkien – A babó)